Mielőtt újra írni kezdtem, sokáig a legnagyobb visszatartó erő egy egyszerű felismerés volt. Egyszerűen nem gondolom, hogy bármit újat, bármi áttörőt, bármi olyat tudnék írni, mutatni, láttatni, ami már ne jelent volna meg a világban, ami már ne lenne ismert vagy ne lenne egy tucat gondolkodó, aki ezzel foglalkozik.

Ez tény. Ez ennyi. Nem több.

Idővel azonban az mégis megengedést nyert, hogy ha újat a maga nemében, a maga minőségében nem is, de egy új nézőpontot, egy reményeim szerint építő, segítő, békítő, lelkesítő nézőpontot mégis magaménak tudhatok, s amit az elmúlt időszakban nagyon keveset láttam magam körül. Emellett pedig van bennem egy hang, egy elképzelés, egy vízió, ami azt mondatja, hogy lehet az, hogy nagy gondolkodók, nagy filozófiai és meta szintű felismerések megalkotói visszhangja könnyebben befogadható, élhetőbb, megtapasztalhatóbb legyen mindenki számára. Az írásaim pedig valahol ezen két aspektus mentén íródnak. Nem profi, nem szakértő, de mégis jó szándékú, jó szívű és egy lehetséges nézőpontot mutató szemléletben.

Megfigyeltem, hogy mindenben, ami „kint”, értsd a saját tudatomon kívül, az úgynevezett rajtam kívül álló világban történik, megfigyelhetőek apró minták, összeköttetések, lehetőségek arra, hogy azokat eggyel hátrébb lépve vizsgálhassuk meg. Ezt értheted egy fajta szemlélődésként is, de erről majd legközelebb. Ez a fajta tudatosság pedig lehetőséget adott arra, hogy a jelenlegi életünkben történtekre is ilyen szemmel tudjak ránézni és lássam, hogy mindaz, ami az elmúlt hónapokban történt csak egy újabb lehetőséget adott arra, hogy a világ, az emberiség, a kollektív két részre szakadjon, két oldalt találjon magának.

Ez pedig véleményem szerint egy fontos felismerés. A világ, s benne minden ember újabb lehetőséget kapott arra, hogy pártra álljon, hogy véleményt formáljon, s hogy tudja, hogy van, aki másképp gondolja. Ez a fajta újabb vélemény ellentét és pártra szakadás csak egy újabb lehetőséget adott a parttalan vitáknak, az erőszaknak, a haragnak, s annak, hogy önmagunkat megerősítsük, miközben a „mást” eltoljuk.

De hogy is van ez valójában? Miért van mindig „más”, mint amit mi jónak gondolunk?

Tegyük fel, hogy a világban minden, ami létezhet, ami megnyilvánulhat – akár tárgy, gondolat, szemlélet, eszme, cselekedet – az valahol már megnyilvánult, az létezik, és ezen kívül semmi sincs. Ez kicsit olyan, mint amikor azt mondjuk, hogy ami ma nem található az interneten, az nem is létezik. Ebben az esetben tehát nem beszélünk elvont spiritualitásról, nem beszélünk filozófiáról, sem a Földön kívül semmiről, mindössze tényszerűsítjük, hogy bármi ami létezhet a világban, az már van is.

Tegyük fel most azt, hogy te, mint egy ember az összes közül a Földön, valahogyan gondolkodsz, valahogyan élsz, valamilyen a hited, a szemléleted, a véleményed önmagadról, a világról, az emberekről, s kvázi végtére is mindenről. Ismered, hiszen most is ez a hang szól benned, ahogy ezt az írást olvasod. Elemez, értelmez, minősít, kérdez, válaszol. Tegyük fel, hogy minden, ami te vagy, viszont nem az, ahogy a Föld létezik, ahogy a világ működik, hiszen a gondolatod, hited, szemléleted alapján van – létezik – olyan, ami nem jó, ami nem olyan, aminek másképp kéne lennie. Te magad tehát bizonyos százalékban képezed le azt, ami a világban megnyilvánulhat ma – teljesen nem, hiszen van, ami nem úgy van, ahogy szerinted lennie kéne.

Ezen a gondolatmeneten továbbhaladva nem kell túlragozni azt, hogy nyilván vannak emberek körülötted, akik nem egy az egyben olyanok és úgy élnek, gondolkoznak, hisznek, mint ahogy te, hanem bizonyos dolgokon osztoztok, bizonyosokon pedig nem. Egyúttal viszont ők is leképeznek egy bizonyos szeletet a világ minden megnyilvánulásából. De mi történne akkor, ha módszeresen, lépésről lépésre megszüntethetnél minden „mást”, ami nem úgy van, ahogy te tartod jónak? Egy ember, két ember, 10 ember, 100 gondolat, 1000 szemlélet, 1 millió hit, 1 milliárd nézőpont. Vége. Tegyük fel létezhet az, hogy minden megszűnik, ami nem az, ami te vagy, ahogy te látod jónak, ahogy te hiszed. Mégis mi marad akkor?

Te maradsz. Csak te. Egyedül. Végtelenül egyedül. Tölts el ezzel a gondolattal egy percet. Érezz bele, ha tudsz.

És mégis mit akarok ezzel mondani?

A világ teljes. Úgy teljes, ahogy ebben a pillanatban van és ezen senki és semmi nem tud változtatni. Minden nap, minden reggel, minden beszélgetésben, minden hírben, minden cikkben, minden vitában, minden világot megrengető eseményben, minden újításban, minden tudományos értekezésben, minden politikai döntésben, minden gazdasági válságban, minden kapcsolatban, minden barátságban, minden családban, minden szerelemben és még önmagadban is, de mindig lesz valami, amit úgy látsz, hogy nem jó, nem úgy van, ennek másképp kéne lennie. Emiatt pedig haragudhatsz, fájhat, dühönghetsz, ordíthatsz, gyilkolhatsz, szoronghatsz, sírhatsz, pusztíthatsz, de úgy lesz.

Úgy lesz. Úgy lesz.

Mégis mit tehetsz talán valamit másként?

Felemelkedhetsz.

Felemelkedhetsz abból a nézőpontból, ahol azt kérdezed, hogy hogy lehet az, hogy ő ezt nem látja úgy, ahogy kéne, ahogy én látom, ahogy a jó. Mi történne, ha legközelebb megállnál egy pillanatra és megpróbálnád meglátni úgy, ahogy ő látja?

Felemelkedhetsz abból a nézőpontból, ahol azt mondod, hogy nem lehet más, csak úgy a jó, ahogy én gondolom és hiszem és tudom. Mi történne, ha legközelebb emlékeznél, hogy minden amit gondolsz, hiszel és tudsz, az csak a világban megnyilvánult dolgok egy része, de biztosan nem a teljes? Lehetséges-e, hogy egy fokkal mélyebb elfogadással vagy egy pillanat erejének békéjével képes lennél megállni és belegondolni a „másba”?

És felemelkedhetsz abból a nézőpontból, ahol azt mondod, hogy le kell győznöm, meg kell semmisítenem, el kell pusztítanom, de legalábbis meg kell győznöm arról, hogy nem látja jól, nem úgy van. Mi történne akkor, ha legközelebb egy vitában egy pillanat erejéig kinyitnád a lehetőséget a „másra” és megpróbálnád megérteni, hogy mi az, amit a „más” valóban képvisel és mi lehet az, amit mutatni akar neked az ő nézőpontjából?

Ezekre a kérdésekre a választ idővel te fogod megkapni.

A megnyilvánult világ mindig az lesz, amilyennek lennie kell. Te azonban dönthetsz, hogy hogy élsz, gondolkodsz, cselekszel.

Akár holnap.

Akár ma.

Akár most.